Amikor a hóhért akasztják.
Sokan kritizálják a vendéglátását, és a felszolgálók modortalanságát.
na ez is egy furcsaság, mert nem illik ilyet mondani, de azért egyszer-egyszer el lehet csodálkozni a vendégeken.
tehát.
bejön a kedves vendég. köszöntjük hangos szóval.
- Jó estét kívánok!
Ő meg, mint aki mindennap idejárna, viharzik el mellettünk kezében egy szál rózsával. Megyek utánna, üdvüzlöm megint.
- Jó estét kívánok!
Még mindig semmi reakció. Nézz rám, kezdek zavarba jönni, biztos nem magyar anyanyelvű. Majd megszólal:
- Olyan kérdőn néz rám. - És a kezembe nyomja a rózsa csomagolópapírját. Na ezzel most mit kezdjek? A vendég leül az első asztalhoz, amit meglát. Sarkon fordulok, kidobom, kezembe veszem a papírt, kidobom, majd megyek vissza. Nem igazán bírom magamban tartani, úgyhogy megkérdem:
- Csak azért néztem olyan kérdőn, mert miután üdvözültük, gondolom a zene miatt .... - nem mondom tovább.
- És? - kérdi ő.
- És biztos, nem hallottam a viszont üdvözlést. - nyögtem ki nagy nehezen. Esküszöm még én voltam zavarban a másik fél modortalansága miatt. na ez is jó, indul. ő is egy ktkg (ezt inkább nem részletezem, de nem túl szép jelző)
- Dohányzóba vagy nem dohányzó helyiségben szeretne helyet foglalni az úr?
- Nem dohányzóba.
- Ez a dohányzó kedves uram.
- És hol a nem dohányzó?
- A mellettünk lévő terem. - mutatok magam mellé - Esetleg átkísérhetem, egy másik asztalhoz?
- Kösz, nem. Majd később átülök. - mostmár tegez is. biztos rokonom, csak elfelejtettem.
Summa summárum, rezzenéstelen arccal eltűrni, hogy más illetlenül viselkedjen, hát ilyen a mi szakmánk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése