A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gondolatok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gondolatok. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. június 7., hétfő

Vasárnap

Ma eltöltöttem egy kis időt az új kolleginával Anitával. Igaz, hogy idősebb nálam, de úgy láttam, hogy tudtam neki újat mondani és mutatni. Öröm volt beszélni hozzá, öröm volt átadni azt a tudást ami bennem van. Nem érzem azt, hogy olyan szakember lennék, akinek már tanítania kell, de azért vannak olyan meglátásaim a szakmánkról, ami nem biztos hogy másnak eszébe jut.

sokat fejlődtem az utóbbi pár évben. Már egyáltalán nem az az elkényeztett ficsur vagyok, akinek lett egy étterme. Inkább érzem magam egy szerencsés flótásnak, aki valóban azt teszi amit szeret, és dolgozik, nem csak van. Már nincs bennem az a vágy, hogy majd én megmutatom, én többet dolgozok, mert a Schmauser nem rólam szól, hanem rólunk. Szisziről, Lackóról, Papppiról, Lizáról, Helénről, Anitáról, Juditról és persze Totóról.

Mindannyian adjuk a Schmausert, és remélem még sokáig.

80 év telt el azóta, hogy a Schmauser megszületett, és még remélem, hogy ugyanennyit meg is fog élni

2010. május 29., szombat

gondolatok a schmauserről a szakmáról és a világról

ma, azaz tegnap (basszus mindejárt 1 óra), találkoztam a solar club ügyvezetőjével, és arról beszélgettünk, hogy nincs értékrend, és az boldogul, akik lop csal és hazudik.
meg kellet cáfoljam. addig amíg 2 ember arról tud beszélgetni, hogy nincs értékrend, van értelme, hogy az ember becsületesen éljen. mert akkor legalább ketten vagyunk. tudom, hogy nem így van, mert sokan vagyunk ezzel így, de tényleg elferdült  a világunk, és nagyon kevesen vagyunk akiknek számít a tisztesség az üzleti és magánéletben egyaránt. de én akkor sem fogom vizezni a borom, meg rossz minőségüt eladni. lehet hogy fel kell emiatt adjam az álmom és idealista vagyok, de nem akarok megváltozni. gyerekes vagyok, de szeretek az emberekkel kommunikálni, szeretem, ha úgy érzik, hogy vendégségben vannak a vendéglőnkben, és újra meg újra eszembe jutnak gundel károly szavai, amit egyben ars poeticamnak is fogadtam:
„Nem is úgy érzem magam, mint vendéglős, aki pénzért italt, ételt árul, hanem mint vendéglátó magyar házigazda, akinek házát megtisztelik vendégei látogatásukkal.”

Ilyenek azok a törekvéseim is, hogy jelen vagyok a vendéglőnkben, és beszélgetek a vendégekkel, megterítem nekik az asztalt, ajánlom az ételeket, mintha tényleg a vendégeim lennének. És úgy látom, hogy ez tetszik nekik. És mivel mind a kettőnknek tetszik, így mindenki jól érzi magát..

remélem, még sokan jönnek, és nem kell a bezáráson gondolkoznom. szeretem a schmausert, és nem akarom bezárni, hanem továbbvinni. ehhez azonban az kell, hogy jöjjenek és élvezzék a vendégeink a szívből jövő vendégszeretetet, amit nem lehet megjátszani.