Ars Poetica

Minden embernek egyszer le kell ülnie, és át kell gondolnia, hogy mi az ő személyes Ars poetica-ja. Erről mostanában sok vendéggel beszélgetek, és egyre csak Gundel szavai csengenek a fülemben, aki már előttem megfogalmazta, amit én is érzek.

Számomra a vendéglátás, valójában vendégül látás. Elküldtem meghívómat sok-sok ismeretlen ismerősnek, hogy meghívjam őket hajlékunkba. Amikor megérkeznek, rég nem látott ismerősként köszöntve őket kísérem asztalunkhoz, kihúzva széküket, lesegítve kabátukat ültetem le őket. Miután  megtudakoltam, hogy mit szeretnének fogyasztani, kedvenc italaikkal térek vissza hozzájuk. Számomra ők, nem fejőstehenek, akiket etetek majd megfejek, hanem valóban megjátszás nélkül, barátaim, akik megtiszteltek jelenlétükkel, akikekkel egy kicsit elbeszélgetek. majd miután úgy döntönek, hogy távoznák barátilag elköszönük tőlük, a mielőbbi viszontlátás reményében.

számomra ez a vendégül látás. mivel tudom, hogy az étkek készítői is mindent megtesznek, és úgy főznek mindenkinek, mintha az a legközelebbi rokunuk lenne, könnyű dolgom van, már csak be kell sepernem az elismerést, amit utánna megosztok velük. Sorról sorra olvasva ízlelgetve a vendégkönyvünkből.

megint egy elégedett vendég, megint egy újabb kis siker. és bízunk abban, hogy a sok kis siker egyszer majd összeadódik, és nem csak sopronba érkezettek fognak elégedetten távozni, barátsággal a szívükben, hírünket barátaiknek elküldve, hanem a soproniak is.

gondolatok a schmauserről a szakmáról és a világról

ma, azaz tegnap (basszus mindejárt 1 óra), találkoztam a solar club ügyvezetőjével, és arról beszélgettünk, hogy nincs értékrend, és az boldogul, akik lop csal és hazudik.
meg kellet cáfoljam. addig amíg 2 ember arról tud beszélgetni, hogy nincs értékrend, van értelme, hogy az ember becsületesen éljen. mert akkor legalább ketten vagyunk. tudom, hogy nem így van, mert sokan vagyunk ezzel így, de tényleg elferdült  a világunk, és nagyon kevesen vagyunk akiknek számít a tisztesség az üzleti és magánéletben egyaránt. de én akkor sem fogom vizezni a borom, meg rossz minőségüt eladni. lehet hogy fel kell emiatt adjam az álmom és idealista vagyok, de nem akarok megváltozni. gyerekes vagyok, de szeretek az emberekkel kommunikálni, szeretem, ha úgy érzik, hogy vendégségben vannak a vendéglőnkben, és újra meg újra eszembe jutnak gundel károly szavai, amit egyben ars poeticamnak is fogadtam:
„Nem is úgy érzem magam, mint vendéglős, aki pénzért italt, ételt árul, hanem mint vendéglátó magyar házigazda, akinek házát megtisztelik vendégei látogatásukkal.”

Ilyenek azok a törekvéseim is, hogy jelen vagyok a vendéglőnkben, és beszélgetek a vendégekkel, megterítem nekik az asztalt, ajánlom az ételeket, mintha tényleg a vendégeim lennének. És úgy látom, hogy ez tetszik nekik. És mivel mind a kettőnknek tetszik, így mindenki jól érzi magát..

remélem, még sokan jönnek, és nem kell a bezáráson gondolkoznom. szeretem a schmausert, és nem akarom bezárni, hanem továbbvinni. ehhez azonban az kell, hogy jöjjenek és élvezzék a vendégeink a szívből jövő vendégszeretetet, amit nem lehet megjátszani.