Ma eltöltöttem egy kis időt az új kolleginával Anitával. Igaz, hogy idősebb nálam, de úgy láttam, hogy tudtam neki újat mondani és mutatni. Öröm volt beszélni hozzá, öröm volt átadni azt a tudást ami bennem van. Nem érzem azt, hogy olyan szakember lennék, akinek már tanítania kell, de azért vannak olyan meglátásaim a szakmánkról, ami nem biztos hogy másnak eszébe jut.
sokat fejlődtem az utóbbi pár évben. Már egyáltalán nem az az elkényeztett ficsur vagyok, akinek lett egy étterme. Inkább érzem magam egy szerencsés flótásnak, aki valóban azt teszi amit szeret, és dolgozik, nem csak van. Már nincs bennem az a vágy, hogy majd én megmutatom, én többet dolgozok, mert a Schmauser nem rólam szól, hanem rólunk. Szisziről, Lackóról, Papppiról, Lizáról, Helénről, Anitáról, Juditról és persze Totóról.
Mindannyian adjuk a Schmausert, és remélem még sokáig.
80 év telt el azóta, hogy a Schmauser megszületett, és még remélem, hogy ugyanennyit meg is fog élni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése